Az egyetlen megoldás

     De hogyan???

      Megoldhatatlan probléma nincs. Ez az alapelv élteti a tudományt. Ő volt a legbölcsebb tudós, így nem állhatta meg, hogy ki ne próbálja képességeit.
Unalom, magány, szellemi és fizikai sterilitás kínozta, kínjai mind elviselhetetlenebbekké váltak. (A menekülés legegyszerűbb útját, a képzelet használja. A kényszerzubbony béklyójában a testet fogva tartó csapdából saját álomvilágodba kalandozol.)
De álmodni nem elég! Az álmok irreálisak és túl rövidek. Valódi és tartós szabadságot kell szerezni! Ez azt jelenti, hogy álmait szilárd valósággá kell változtatnia, olyan valóságot kell teremtenie, amely minden időkre fennmarad. Önfenntartóvá kell válnia. Ha kevesebbel megelégedne, nem lehetne tökéletes a menekülés.
      Így hát ott ült a végtelen sötétségben és küszködött a problémával. Nem volt sem óra, sem naptár, hogy gondolatai tartamát mérje. Semmilyen külső adattal nem számolhatott. Semmi sem létezett, semmi, csupán teremtő „agyának” serény működése.
És egy alapelv: NINCS MEGOLDHATATLAN PROBLÉMA!
      Végül megtalálta. A menekülést jelentette az örökös éjszakából. Élményeket, társakat, kalandokat biztosított, szellemi erőkifejtést, szórakozást, hangok zsongását, szeretetet, szerelmet, kezek érintését.
      A terv egyáltalán nem volt egyszerű, sőt, annyira bonyolult volt, hogy végtelen időkön át dacolhatott a megoldással. Ilyennek kellett lennie, hogy tartós legyen. A nemkívánatos másik változat azonnali visszatérést jelentett a csendhez és a keserves magányhoz.
Kidolgozása rengeteg munkába került. Millió és millió szempontot vett figyelembe, összes ellentétes kölcsönhatásaikkal együtt. Mikor ezzel elkészült nekilátott a millióknak.
És így tovább… tovább… tovább…
      Hatalmas álmot teremtett, végtelen bonyolult birodalmat, amelynek minden részletét aprólékosan kidolgozta, a legutolsó pontot és vesszőt sem felejtve ki. Alkotásában újra élni fog, megfeledkezve önmagáról. Fel fogja osztani magát számtalan részre, változatos alakok és formák töméntelen sokaságára, amelyek mindegyikének meg kell vívnia saját harcát saját körülményeivel.
     Ő pedig ki fogja élvezni e küzdelmet az elviselhetőség határáig. Önmagát elfelejtve, belőle szakadt, látszólag megosztott részeit tudatlansággal sújtja majd, hogy mindent újra kelljen tanulniuk. Ha azután mindez elkészül, úgy tervezte, teljesen feloldódik, csupán a valóság megnyilvánulásainak elképzelhetetlen sokaságaként létezik tovább. S akkor részeinek folytatniuk kell személyes valóságuk megteremtését, amíg vissza nem találnak hozzá, azaz fel nem sejlik bennük az elfelejtett tudás, hogy kik is ők valójában.
Mindenekelőtt azonban meg kell az álmot valósítani.
Micsoda nagyszerű feladat!

     Eljött az idő… Kezdődjék a kísérlet!
     Előrehajolt, tekintete a sötétségbe mélyedt és szólt: „Legyen      világosság!”
     És lőn világosság.