|
Edda
Csutka 2004.12.28. 20:42
 Ha szereted,nézd meg dalainak szövegét :)...
A Hűtlen
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Visszamenne,de ő már nem kell,
Érzi hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondol,őt ki szerette,
Ha szerette,el mért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna.
Refrén:
Minden hajnal övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
De amíg él,el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.
Megállt egyszer s visszanézett,
Nézte-nézte a messze séget.
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját.
Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól,hogy ő már nem kell.
Ég veletek,mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot.
Gyere őrült!
Az élet az ma csodés,dolog,
És én hozzá idomulok,
Ezért vagyok őrült,kicsit őrült.
A tapétával megpróbálok összebújni,
S nem ártani senkinek,
Boldog vagyok,ez természetes,kicsit őrült.
Ha holnap este elindulok elindulok,
Azt,hogy kivel találkozok,
Azt senki nem mondja,nem mondja meg nekem előre.
Lehet őrült!
Társra vágyom én is,értsd meg,
Ugyanúgy,mint te.Ne kérdezd!
Őrült legyen,vagy nem kell senki sem.
Legyen őrült!
Csak én vagyok,aki megért téged,
Persze csak akkor,ha rám hagyod.
Társ legyen,de őrültet akarok!
Refrén:
Gyere őrül,gyere őrült,névsorolvasás,
Gyere őrült,gyere őrült,szükségem van rád!
Éjjel érkezem
Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,
De a testem gyönyörû, fáradt lázban ég.
Hozzád bújok tiszta égõ, forró testtel,
Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,
Csak én mozdulok, csak én mozdulok.
Õstõl örökölt a tûz, amivel átölellek,
Õstõl örökölt a szenvedély, amivel követellek.
Vágyom, hogy érezd a szerelmemet,
Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.
Ref.:
Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér elõbb oda.
Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.
Látom a nappal, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.
Ha akartam valaki lenni, csak érted volt,
Próbáltam mást keresni, csak bosszúból.
Mit akarsz tõlem? Csak nézlek, csak nézlek.
Vagy mondd meg, hogy tûnjek el, tûnjek el végleg!
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér elõbb oda
Kölyköd voltam
Karodon vittél évekig,
Akaratod rabja voltam.
A vágyak bennem egyre nõttek,
Elfelejtem, hogy kölyköd voltam.
Hiába hívnál megtört szívvel,
Elnyeltek a sûrû városok.
A tûzfalakra írtam éjjel:
Engem ne várjatok!
Ref.:
Kölyköd voltam, véredbõl lettem.
Kölyköd voltam, nem értettél engem.
Emléked mégis fogva tart, el nem enged.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
A régi dolgok sorra elvonultak,
Percrõl-percre messzebb jutok.
Terheim hegyekké nõttek,
Áttörni rajtuk nem tudok.
Szárnyaira vett a vágy,
És nem mondhatok neked mást:
A reményt soha fel ne add!
Megveted még hideg ágyamat.
Megveted még hideg ágyamat.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
A kör
Kör közepén állok,
Körbevesznek jó barátok
Körbevesznek jó barátok és rosszak.
Kör közepén állok,
Így könnyen eltaláltok
Így könnyen eltaláltok, rosszak.
Ref.:
Ha egyszer odébbállok,
A kör közepérõl majd hiányzok,
Rám többé nem találtok, rosszak.
Bohóc vagyok, de bátor,
Pofonoktól ég az arcom
Pofonoktól piros az arcom, kaptam.
Nem adom fel, tudjátok
Láthatatlan, lapos sumákok
Istenem, de sokan vagytok, rosszak!
Hitványak az álmok,
Ha mindent eltakartok,
Fekete függöny mögé zavartok, rosszak.
Könyöröghetek bárhogy,
Éles késsel rám vadásztok,
Ha megtaláltok, kicsináltok, rosszak.
Szellemvilág
Nánánná...
Az üres fal és az üres ágy –
Csak te voltál, ennyi maradtál.
Amit megtudok, olyan lehangoló:
Sötét úton jársz, kezedben altató.
Hiába kérdezik, a válaszod rövid:
Köszönöm, jól vagyok. Hamisan cseng ez így.
Utolsó éjszakám, itt vagyok veled,
Utolsó éjszakán, újra csak neked.
Szellemvilág, ahol élsz.
A valóság utolér, utolér.
Ref.:
Szálljunk fel, én is akarom,
Így most jó, nem kell beszélni!
Szálljunk fel, én is akarom,
Így most jó, így jó!
Furcsa hírt kapok, nem lennél te már,
Ha nincs egy ismerõs, aki épp arra jár.
Végsõ gondolat, mit is tehetnék?
Nincsen alkalom, pedig szeretnék.
Szíved dobog még, a tested már halott,
Segítenék neked, varázsló nem vagyok.
Utolsó éjszakán itt vagyok veled,
Utolsó éjszakán, újra csak neked.
Ref.:
Szálljunk fel, én is akarom,
Így most jó, nem kell beszélni!
Szálljunk fel, én is akarom,
Így most jó, nem kell beszélni!
Elhagyom a várost
Magányosan állok egy sötét udvaron
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog
Sorra kidõlt padok közt lépkedek
Kevés a hely, ahova léphetek.
A sarkon áll egy alak, rám vigyorog,
Szólni nincs kedvem, hát továbbindulok,
A régi téren talán vár még valaki,
Vele jó lesz egy cigit megosztani.
Ref.:
Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.
Talán csak megszokásból indultam tovább,
Mereven bámultam a házak ablakát,
A pályaudvar, ó, egy megszokott állomás
Az egész egy furcsa látomás
Aztán csend, és újra csend,
A sárga Hold álmosan figyel.
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt,
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit vártam itt.
Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába,
Errõl szólt a dal: EDDA BLUES!.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
