Erdélyi kopó

A magyar vadászkutyák harmadik típusa az erdélyi kopó. A nevében is benne van, hogy kopó, amely egykor a nagyon kedvelt vadászkutyák közé tartozott, hiszen a kopók csoportosan hajtották fel a vadat. A nemesek kedvelt vadászati típusa volt a kopós vadászat, és ezért a majorokban, uradalmi birtokokon és a királyi udvarokban igen magas fokon űzték a kopók tenyésztését szinte egész Európában. Természetesen, minden vidéknek vagy inkább országnak, birodalomnak kialakultak a saját fajtái, így Magyarországon is saját küllemű kopó fajta alakult ki. A kopók az egyik legősibb vadászkutya fajták szerte a világon. A magyar kopók eredetéről csak találgatások vannak és egy-egy régészeti lelet, amely hasonlít a mai kopók testfelépítéséhez. Minden valószínűség szerint honfoglaló őseinkkel együtt is érkeztek a Kárpát-medencébe kopók és már itt is voltak kialakult fajták, amelyek később keveredtek a behozott kutyákkal. Erdélyi kopó szuka A középkor idejére kialakult egy sajátos magyar fajta a pannon kopó. Ennek a fajtának a kialakulásában valószínűleg részt vettek más európai kopó fajok is, hiszen a középkorban, ha lehet így mondani, élte fénykorát a lovas kopózás. A magyar kopó végleges küllemi és belső tulajdonságainak kialakításában minden bizonnyal részt vettek osztrák és lengyel kopók. Ez a kialakított magyar kopó fajta a későbbiekben Erdélyben vált igen népszerűvé, hiszen számos nemes nagyúrnak volt ott birtoka, akik továbbra is hódoltak vadászati szenvedélyüknek és szükségük volt jó kopókra. A magyar fajta rendkívüli tulajdonságokkal bírt, amiért igen kedvelt is lett. Rendkívül jó szaglása és bátorsága miatt tisztelték ezt a fajtát, amelyet gyakran fekete magyar kopó néven is említenek. Az idők során két típusa alakult ki, a magas vagy hosszú lábú és az alacsony rövid lábú. Az előbbit inkább nagyobb vadak hajtására használták (vaddisznó, hiúz); az utóbbit kisebb vadak (róka, nyúl) felhajtására alkalmazták. A XIX. században még igen nagy számban tenyésztették ezt a kopót és igen jól megmaradtak ősi típus jegyei is. A XX. században azonban számuk jelentősen csökkent és a tenyésztéssel is komoly gondok akadtak, mivel a fajta jellege és tulajdonságai igen kedvezőtlen irányba módosultak. Ennek következtében a magyar kopó nagyot vesztett hajdani népszerűségéből. Erdélyi kopó kan A mai tenyésztők megpróbálják visszatenyészteni ezt az ősi magyar kopó fajtát, de mint tapasztalható nagyon kevés számban vannak jelen az Erdélyi kopók kiállításokon és újsághirdetésekben is igen ritkán lehet rábukkanni erdélyi kopó kölykökre. Magyarországon nagyon sokan tartanak Beagle-t, amelyek szintén kopók és számos más képviselőjét is megtaláljuk a kopóknak, akiket egy-egy család nagyon nagy becsben tart. Erdélyi kopóval azonban nagyon ritkán találkozunk az utcán sétálva, pedig igazán örömteli esemény lenne ezeket a kutyákat újra látni. Kedves megbízható társa az embernek és a családnak egyaránt. Tartása könnyű, hiszen elég igénytelen fajta (ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell megfelelően táplálnunk, vagy gondoznunk!!!); könnyen tanítható, bátor. Standard: Fej: hosszúkás de nem elkeskenyedő kopófej. Fejbőre nem ráncos. A koponyarész enyhén ívelt. A szemboltívek gyengén fejlettek. A stopvonal igen gyengén fejlett. Az orrhát egyenes. Az orrtükör nem túl tompán metszett. Az orrnyílások tágak. Az ajkak elfedik a fogsort. A fogak ollósan záródnak, igen erősek, jól fejlettek. A szem középnagy, ovális alakú, kevéssé ferdén metszett. Sötétbarna színű. A fül középmagasan tűzött. Ráncosodás nélkül a pofához simulva lóg. A vége kerekded. Előrehúzva eltakarja a szemet, de azon nem nagyon ér túl. A nyak középmagasan tűzött, izmos, közepesen hosszú. A nyak alsó részén a bőr kissé ráncos. Végtagok: Az elülső végtag kissé meredek, oszlopszerűen támasztja alá a törzset. A végtagállása közepesen széles. A hátulsó végtag kissé hátraállított. A konc izmos, a comb közepesen izmos. A csánk mélyen helyezett, a szár rövid szabályos állású. A talppárna nagyméretű, a körmök erősek. A törzs téglalap alakú. Mellkas dongás, hosszú és nem túl mély. A mar kifejezett; a hátvonal a mar mögött egyenes. A far mérsékelt lejtésű. A has gyengén felhúzott; a szegycsont nem kiugró. A farok alacsonyan tűzött. Nyugalmi állapotban a combhoz és az alsólábszárhoz simul. Végének harmada kissé felfelé kunkorodik. Vadászat közben gyakran a háta fölé kunkorítva tartja a farkát. Nem kurtítják. A szőr rövid, egyenes, testhez simuló. A hosszú lábú kopóé hosszabb, sűrűbb, mint a az alacsonyabb erdélyi kopóé. Szőrzete durva tapintású, fényes. A fedőszőrök között aljszőrzetet is találunk. A hosszú lábú erdélyi kopó szőrszíne: fekete; homlokán, mellén, mancsán, farka végén gyakori a fehér folt. A szemboltíven, pont formájában, a pofatájékon a végtagok felső részén vörös színű a szőrzet. A rövid lábú erdélyi kopó alapszíne barnásvörös, a hasa felé és a végtagok irányában halványuló árnyalattal. A homlokon, a mellen, a mancsokon, a farok végén fehér folt nálunk is előfordul. A fej kormos is lehet. Magasság: 55-60 cm hosszú lábú 45-50 cm rövid lábú Erdélyi kopó szuka